2010. ápr. 6.

FEB-kiegészítések/március

Először is sűrű elnézést szeretnék kérni Kicsikatótól, hogy kimaradt a a felsorolásból. A megadott emailcímen kívül szoktam kapni a 3 másik többé-kevésbé élő címemre is, amit most elfelejtettem átfutni.... Természetesen az ő levele ott volt....
 Ezt írta:
Sose hittem volna, de a játékodba elsőként egy keresztszemes UFO elpusztításával nevezek, nem pedig egy textiles darabbal. Kb. 3-4 éve, néhány x belehímzése után várta szerencsétlen a jobb sorsát egy fiókban és ez lett belőle...


És most idéznék azokból a levelekből, amiket a blogtalanoktól kaptam a képeik mellé. Most nem szúrom be újra a képeiket, az előző bejegyzésben megtaláljátok őket.
Tehát először Borcsamama:
Most ébredtem rá, hogy rögtön vége a hónapnak, és már megint nem küldtem el neked a képeket, pedig kb. 2 hete vagy talán már több is hogy itt áll a márciusban befejezettem.
Egyszer régen készült egy falikép, amihez csíkokat szabtam, kicsit többet a kelleténél.  Azóta készült ezekből a csíkokból egy s más, legutóbb egy tolltartó egy tanító néninek, aki várta a folytatást, egy borítót az osztálynaplóra. Most végre az is előkerült hogy végre befejezzem.
Kívánok neked jó munkát, kellemes ünnepet, sok varrást és pihenést   Borcsa

Aztán Judit Gödről:
Befejeztem az e havi ufo-t. Tavaly télen volt Zelnice blogján egy gyümölcs-zöldsévarrási "őrület". Akkor én is varrtam két kupacot, az egyik ment a fiam ovijába, a másik a barátnőmék 1,5 éves kislányának karácsonyra. A harmadik adag kiszabva ( két körte majdnem megvarrva ) várta a következő esetleges tulajdonost. Most jött el az ő idejük, hétfőn már mennek is az új gazdájukhoz.


És a legkedvesebb :-)  :
Csókolom!
Panna vagyok, Gödről befejeztem az e havi ufo-t. Ezt a kis zsákot úgy kezdtem el,hogy a mamámnál van egy Singer varrógép és már régebben próbáltam rajta varrni.Épp akkor is varrni volt kedvem,így hát kiszabtam a zsákot,megvarrtam.Ott állt sokáig,most elővettem és varrtam rá egy kis autót.

Edit(sokadik) két munkával is nevezett:
Szia Ildi!
Már rég készen van, már hordom a táskát, amit befejeztem, csak még rendes képet nem készítettem róla.
Alapanyaga a kukába való fecni, cérnadarabkák, stb. Ezeket varrtam rá semmiresejó alapra, a tetején organza függönydarabkák vannak. A formája a karcagi tábori Kacsuk Évi-féle táska, már  amennyire le tudtam másolni a képek alapján. Hasonlót régebben már varrtam. A négyzetes panelek
és a terv már rég megvolt, csak az összeállítás hiányzott :)))


A másik művem egy adomány babatakaró, a maradékos panelek szintén vártak rám egy ideje :))


És végül de egyáltalán nem utolsósorban Erzsók, aki velem egykorú, még nálunk is "nagyobbcsaládos", 6 gyermekük van. S azért végül, mert 31-én éjfél előtt 10 perccel küldte a levelet:
Nem tudom, hogy teljesen szabályos-e ilyen munkával jelentkezni, de emlékeim szerint nem ütközik a játékszabályokkal.
Szóval: ez egy ősrégi takaró, annak idején szerepeltem is vele az "Így ne!" topikban, mert nem lett valami minőségi munka. Azóta már ki is kopott rendesen, de hónapok óta hanyagoltam a javítást. Mivel márciusban túl sok szabadidőm nem volt, ezért most csak ezt vállaltam be: tettem 2 nagy foltot a sok kicsire. És ez a kis munka is nagy megkönnyebbülést jelentett! :-)

Mindjárt sorsolok...

1 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Ne viccelj, nincs miért elnézést kérned! Maximum én kesereghetek, mert nem nyertem, de igyekszem ebben a hónapban is nevezni:)))