2009. aug. 21.

Hosszú hétvége

Erre a 4 napra két programot találtam ki, és hogy eljussak Dobray Zsuzsa tanfolyására, így tegnapra-mára került a két elutazás.

Tegnap strand Cserkeszőlőn -sikeresen abszolválva - a nagy tömeg ellenére is. Az hiszem, azért jelent már sokkal kevesebb megpróbáltatást 1-1 ilyen nap, mert hála az égnek elég önjáróak a gyerekek. Stabilan úszik mind a négy. Nem kell állandóan a sarkukban ülnünk, punnyadhatunk a termálban nyugodtan. Ha akarnak valamit, úgyis megtalálnak! :-)
Persze az összcsaládi hancúr ki nem maradhat.... és nem maradt ki most sem. :-))

Mára a Mesterségek ünnepe volt a "feladat", több év kihagyás után újra.
Újítás: mindenkinek saját hátizsák, saját vízzel-szendviccsel. Ne engem nyaggassanak minden korty innivalóért... (ötlet bevált, megtartjuk)
A nagyoknak saját telefon, a kicsik zsebében pedig az elérhetőségünk - elkavarodás esetére - hála az Úrnak, most nem volt rá szükség. (2 éve a Savaria karneválon a kicsit a rendőrök hamarabb találták meg mint mi...)

Szóval az ünnep: a pavilonok harmadánál a csapat kétharmada kidőlt. Ketten befejezettnek tekintették a nézelődést, ketten (a két férfi) csak gyorsan át akarták futni a maradék egy részét. Így a haditerv módosult: A két kidőltet leültettük egy árnyékos sarokba, a két fiú miután lefutotta a körét, összeszedte őket és elmentek játszózni meg pihegni a kocsi környékére. Mi pedig a nagylánnyal saját tempónkban nyugodtan, az árusokkal, mesterségbemutatókkal beszélgetve - fogásokat ellesve még bő két órát nézelődtünk, töltődtünk. Ha magam lettem volna, lett volna az három-négy is...

Gazdagabbak lettünk némi nemezelőgyapjúval, egy gyöngyszövőkerettel, és sok-sok kedves pillanattal, találkozás élményével. Ja, és két Juhizs-puszival is. :-)))

Hazafelé megbeszéltük, hogy jövőre csak a nagylánnyal megyünk föl vonattal, de a meglepi sajtosnudli-vacsora (köszi, mami:-) ) mellett már a többieknek is visszajött a kedvük, feltéve ha hűvösebb lesz....

...és így holnap mehetek varrásilag is töltődni! :-)

6 megjegyzés:

Abile írta...

Eseménydús napjaitok voltak! :o) Szuper jó lehetett!

tuti írta...

szia Ildikó!
Kérlek írd meg hol és mennyiért sikerült venned a gyöngyszövő keretet, mert én is nagyon szeretnék venni. Tegnap mi is voltunk kinn 3,5 éves Zita unokánkkal, de mellette -mint olvastam te is tudod milyen az- nem igazán lehet hosszasan nézelődni, így nem is találtam rá csak a nemezelő gyapjúra. Köszönöm kedvességedet.

b_ildikó írta...

Szia Tuti!
A rondellánál fölfelé mentünk, át egy várkapun, aztán volt egy vízcsap egy felfelé menő lépcső mellett. Ezután 2-3-mal volt a bódé. A bódé jobb felén van a gyöngyös hölgy (asszem Bugyiból), a bal oldalon néhány egyszerűbb foltvarrott apróságot láttam.
Ez egy állítható keret, 2800 volt.
Remélem, segítettem! :-)

tuti írta...

Szia Ildikó!
Köszönöm szépen a gyors és szemléletes választ, az ára is tűrhető mivel állítható. Nem tudom, hogy az időjárás alakulása miatt ki tudok e jutni. Mégegyszer köszönöm

tuti írta...

Szia Ildikó!
Bátran nekivágtam a felhők ellenére is a várnak. Már nyitáskor ott toporogtam nemhiába, sikerült megtalálnom azt a hölgyet aki a szövőkeretet árulta. Épp, hogy kifizettem szakadni kezdett az eső nagyon kilátástalanul, úgyhogy szégyen ide szégyen oda a legrövidebb úton "lesétáltam" már csak egy mézeskalácsosnál álltam meg,hogy Zitának vásárfiát vegyek. Nagyon kedves volt a hölgy még receptet is adott. Hamarosan ki is próbálom. Mégegyszer köszönöm a segítségedet, mostmár csak időt kell szereznem, de hol?

Juhizs írta...

Na, én is a barátnőm függvénye voltam, miután sikerült levadásznom egy mosdót (fontos dolog ám!)akkor én még mentem volna hosszan lefele tovább egész a vár aljáig, ameddig voltak árusok, de a barátnőm nem bírta tovább, mondta, minek, úgyis ugyanaz van ott is...
Lehet, hogy jövőre egyedül megyek és egész napos programra ;-)