2009. aug. 7.

Egyéb kreatívkodások

A múlt héten a délutános munkahelyem elég laza volt, így belefért egy kicsi magánzás is.

Egyik nap az előzőleg lemorzsolt levendulát rostáltam át a jóóó kis patikai szitasorozaton.
Egy másik napon gyertyát öntöttem.

Még régebben vettem hobbiboltos gyertyaöntő formákat, a laborban volt infralámpa, megfelelően kiképzett edények, szűréshez gézlap.

Otthon szinte mindent szelektíven gyűjtünk, így a gyertyaféléket, mécsesmaradványokat is egy külön pléhdobozban tároltuk. Volt benne színes tortagyertya, számos tortagyertya, viaszlapból sodort gyertya, húsvéti körmenetes gyertya beleragadt alufóliával, színezett díszgyertyák végei.
Mindent összeöntöttem egy patendulába, felolvasztottam, átszűrtem és mehetett a formába. A sokféle színű maradékoktól szép fahéjas színe lett.

A következő próbálkozáskor az elmúlt évek adventi koszorúinak gyertyamaradékai lesznek soron. Szeretnék majd színek szerint is rétegezni, esetleg illóolajat is belecsempészni! :-))
(a jövő héten ismét ott délutánozok....)


Ui: ha valaki az olvasóim közül már próbálkozott gyertyaöntéssel, szeretném, ha jelentkezne! Lennének hozzá kérdéseim a tapasztalatairól. Főleg arról, hogy az alját hogy lehet szépre megcsinálni...

5 megjegyzés:

Babi néni írta...

Ha úgy érted, hogy behorpadt szilárdulás közben, akkor arra a két részletben öntés a megoldás, vagyis, hogy felülöntöd egy kevéske frissel, mikor megszilárdul.

Díszíteni a külsejét pedig úgy lehet, hogy a formába csak egy keveset teszel, amit eloszlatsz a belsejében. Amikor már csak kicsit lágy, csipesszel belenyomhatsz virágszirmokat, fahéjat, csillagánizst vagy akár alumíniumcsillagokat stb.

Babi néni írta...

Ja, és utána beleöntöd a gyertyaviaszt. :o)

CsákniR írta...

Mire jó az egészség! Alkothat a patikus. Milyen prakikus, hogy a patikában minden megvan. Szépek lettek, sok egészséges embert kívánok a környezetedben.

b_ildikó írta...

Altair!
Köszi az ötletelést, valóban ez a probléma.

H. Mária írta...

Szia! Én soha nem próbáltam gyertyát önteni, ezért azt se tudom, hogy valójában mi is kell hozzá. Ha öntenék én egy átlátszót készítenék, amibe (Duna parton szedett), kicsi kagylókat tennék. Ez tetszene nekem és ajándéknak se lenne egy utolsó. Teljesen egyedi lenne. Szép a gyertyád. Illatos is? Mária