2009. júl. 29.

Dubrovniki emlék

A kultúraquiltek utolsó fordulójára a téma szabadonválasztott volt. A kedvenc helyem.

A feladat nem volt egyszerű, mert hála az égnek az elmúlt néhány X-ben volt alkalmam sokfelé eljutni Európa egyik-másik szegletében: vízpartra, hegyekbe, híres és kevésbé híres de nagyon hangulatos városokba, eldugott falvakba.
Hát akkor legyen a víz. De miért is?



A víz. Örök szerelem.

9 évesen voltam először tengerparton, amit aztán jónéhány követett (még boldogult lánykoromban...). Sátor a tengerparton, önellátás gázrezsóról, csomagból, a pótkerék köré öntött krumpli, konzervkaja. Egy hálózsáknak nekem még mindig "tengerpart"-illata van. Kabócák cirpelése, fenyőillat, a soha-nem-perzselő forróság, az esti langymelegben a séta a szomszéd kisvárosban, kikötőben.

Búvárkodás. Egyszer még 40 méter mélyre is lejutottam.


Aztán a tenger másik arca. Dániában 6 éve járt a foltvarró csoportunk, akkor láthattam azt a "másik fajta" tengert. Homokdűnék, magas part. Ennek a hangulata köszön vissza számomra az előző keresztszemesemben. (most nézem, kész állapotáról nincs is fotó)
.
Jöhetnek az édesvizek.
.
A folyó, tetején egy kenu. Mindig középen ültem, hála a balkezességemnek. Tökéletes hely, nem kell kormányozni, se ütemet diktálni.
A mosoni-Duna - természetesen felfelé - a zegzugos kacskaringóival (még Bős előtt...), a nagy-Duna Győrtől Mohácsig.
Sokszor álmodom még most is , hogy ütemre húzom a lapátot, s csendben siklunk a fűzfák alatt.
.
Uszoda. A szélső pályákon kicsiknek úszótanfolyam, valahol ott kapálózik Vera is. Én nézem a mennyezetet (a gerincem miatt gyak. csak háton úszom), lélekben éppen egy táskát vagy neszesszert tervezek.
.
Szóval ennek a VÍZnek állítottam emléket a kultúraquiltemben.
.
Ui.: a képek a lányaim múlt heti nagyszülős kiruccanásán készültek. Cseppet sem voltam irigy.
Ádehogy! :-)
Vasárnap este első mondatuk, miután kiszálltak az autóból: apa, jövőre oda megyünk családi kirándulásra. Pont.
.
A búvárkodós csajszi A kicsi, ezért kellett idénre megtanulnia úszni. :-) Naná, hogy rózsaszín gumicipőben....
.
(Ötödször szerkesztem újra, de a fránya entereket figyelmen kívül hagyja. Nem akarnám pedig ilyen tömörre a szöveget. - most ütöttem közéjük pontot. Hátha.)

1 megjegyzés:

Helen írta...

Megértelek. Én is víz mellet élek mióta megszülettem. A Dunát nézegettem a kórház ablakából mikor a gyerekeimet szültem. Ha kilépek a házból, megkerülöm, megyek vagy 20 métert és már látom is a szalagját. Nem is tudnék nélküle aludni sem:)